Most már tudom, hogy Tündérke rajong értem. És nemcsak hogy rajong, de ezt a létező leghelyesebb módon mutatta ki: hozott fél kiló vért.

Aki egy ilyen szeretetcsomag birtokában van, az előtt már nincs semmi akadály, hogy megsüsse a világ legpompásabb reggeli kajáját, a hagymás sült vért.

Az elkészítés végtelenül egyszerű.

Mielőtt bármihez kezdenénk, rakjuk a CD playerbe a kedvenc Dimmu Borgir albumunkat a kellő hangulat megteremtése végett. Vágjunk apró kockákra egy 15 dekás füstölt kenyérszalonna darabkát és tegyük sülni egy nagy serpenyőbe. Amíg kisül a zsír, megpucolunk és felaprózunk három nagy fej hagymát. Ha frankó a zsír, mehet sülni a hagyma - az igazi férfiak a pörcöt is benne hagyják. Közben fekockázzuk a vért. Ez is mehet sülni a megpirult hagyma mellé. Alaposan megborsozzuk, megsózzuk. Mehet bele egy kis majoranna, valamint én belevágtam még egy másfél Naga Jolokiát is, csak hogy csípőske legyen kicsit. 10 perc sütés nagy lángon, óvatosan kevergetve, és kész is.

Magas vastartalma végett kiváló vérszegénység megelőző ebben a sápkóros téli időszakban. Az elhízástól nem félők ehetnek mellé friss fehér kenyeret is akár.

Nem vagyok nagy híve a feldolgozásoknak. Csak akkor érdemes hozzányúlni egy történethez, ha túl bírjuk vele szárnyalni az eredetit. És ez sajnos csak ritkán sikerül.

Ezt a mesét már jó néhányan megpróbálták újra elmesélni kicsit másképp. A sok próbálkozó közül idáig csak kettő nem bukott el ezen a kemény vizsgán. Nepp József és Neil Gainman.

És máris itt az újabb jelentkező. Szerintem ígéretes.

Kár lett volna veszni hagyni ezeket a pompás kis irományaimat, mert még a végén nem kapok Pulitzer-díjat. Előbányásztam hát az internet feneketlen bugyraiból az elveszett bejegyzéseket. Asszem mindet. Ha mégsem akkor a többi így járt.

Viszont a kommentek az enyészeté lettek. Ez van.

Ez mekkora genyaság már?
Mostanában amúgy is ritkán van kedvem/ihletem naplót írni, erre meg ezt a kis keveset elviszi a dinamókrampusz.
Mindenki bekaphatja.

Véget ért az őszi csiliszüret, a nagyját be is főztem ízibe'. Lett két kis üveg fűszeres, sűrű, ajvár jellegű krém a vegyesen mindenféle csiliből, meg két üveg hígabb, tunkolós szósz tisztán habaneroból.

És persze most kiélvezem, hogy frissen szedett csilit tehetek az összes kajámba. Jöhetett is a nagy kedvenc, a csilis sütőtök.

Egy másfél kilós kanadai sütőtököt kimagoztam, nyolc darabba vágtam.
Egy friss habanero csilit fölvágtam egész apróra, rászórtam a tökdarabokra.
Minden darab kapott még egy csapott teáskanál cukrot, majd ment a sütőbe.
250 °C, 90 perc, és már kész is.

Az íze isteni, nagyon jól passzol a habanero gyümölcsös aromája a tök ízéhez. Csípősségre nem vészes, a sütés sokat kivesz az erejéből.

Végül egy jótanács: aki meg akarja kímélni magát egy félórás 'istenbasszázva mosogatom el a sütőt amire részben odakötött, részben odasült a rácsorgó cukros töklé' performansztól, az tegyen a cucc alá legalább 3 réteg alufóliát.

Azt még lenyelem, hogyha a piacon átbasznak, és a fél kiló málna mire hazaérek dobozostól is csak 45 deka. Azért sem szoktam reklamálni, ha a hagymából cseppfolyós, krumpliból meg fekete néhány szem belül. Azon fent sem akadok, hogy bármiből kérek egy kilót akkor 1.20 lett - maradhat?

De most kész, lement a biztosíték. Vasárnap szüreteltem a saját termésű csilit, evidens, hogy csilisbab az ebéd. Gondolkoztam, hogy a babot beáztassam-e vagy csak átöblítsem és mehet direktbe főni, mivel a marhának is sok idő kell, tuti úgy sem marad kemény. De jobb a béke, beáztatom. Átöblítettem párszor, aztán hagytam ázni.

Amikor jónak tűnt, és beleöntöm a lábosba akkor látom hogy valami gyanús maradt az áztató bidli alján.

Hát bazmeg, még a többszöri átmosás után is tele van egérszarral.

Borzasztó undorító volt, meg ott ráadásul a tudat, hogy hajszálon múlt, hogy nem sikerült szart főzni a kajába.
Ez most tényleg mély nyomot hagyott a kis csipkés lelkemben. A következő piacozásnál megmondom a boltosnak, hogy bassza meg az anyját a ravatalán hova teheti a szaros babját. Meg többet a büdös életben nem veszek ott semmit.

A Lehel csarnokban a magvakat áruló pult az, középen, a halas mellett, szemben a kofákkal.

A Kálvin tér felől cserkésztük be a Főzdefesztet, ezért Brandecker barna bodzásával nyitottunk. Jóízű, illik bele a bodza. Aztán a győrzámolyi Bors sörfőzde Tuck Barátja jött. Édesebb ízvilágú, de finom, és borzasztó erős. A tapolcai Stari főzde zöld söre kicsit csalódás. A színén kívül semmi extra. Soltvadkertről jött a Kárpi főzde. A búzájuk kitűnő, itatja magát. A fesztiválsörük az első kortyoknál szimplán csak jónak tűnik, de pár pillanat múlva kibontakozik különlegesen finom utóíze. A Hofstettner főzde Russian Stoutja a nap legfinomabbja. Keserű csokihoz hasonló ízű, és odabaszósan erős. A dombóvári Kisslernél viszont nem tudnak sört főzni. A gyömbéres sörük borzasztó rossz. Az ellenpróbaként bevetett ribizlis szintén botrányos. Itt viszont teljesen lvesztettem a fonalat. Rémlik, mintha még kóstoltunk volna valamit, de érdemben már nem tudok nyilatkozni. A többit majd szombaton teszteljük, a második felvonás keretében.

Hamarosan bezár a vidámpark végleg. Ennek örömére szombaton este 8-tól éjfélig féláras esti zárónapot tartottak. Tündérkével meg a kishúgával elmentünk, hogy letudjuk az éves sikongatás adagunkat.

Hát ez annyira faszán sikerült, hogy a T-Rex nevű pörgettyű pont alattunk szart be, ezért bő negyed órát csüngtünk fejjel lefelé úgy, hogy csak a bukóvas tartott az ülésben. De aztán jött az ügyeletes szerelő bácsi és életet lehelt a szerkezet munkahengereibe, így végül megmenekültünk.

Ezen a kis incidensen kívül nagyon király volt. Kipróbáltunk majdnem mindent, de két masina volt ami igazán bejött. Miután láttuk a földről, hogy a Top Spin hogy működik, ezért már amikor még csak ültünk becsatolva a székben és vártuk, hogy induljon a menet, már akkor színtiszta adrenalin folyt az ereimben. Nem is okozott csalódást. A másik aztakurva kategóriába tartozó móka a Torony volt. Semmihez nem hasonlítható amikor egy bazi vasfánkra csatolva leejtenek 10 emelet magasból.

A többi pörgető-forgató játék se volt rossz, de ilyenekkel minden nagyobb búcsúban találkozni, ezek nem okoztak ilyen őszintén üvöltve, a kapaszkodó vasba ujjnyomokat markoló adrenalin sokkot.

Sajnos a Pirat nevű régi nagy hajóhinta már nem volt meg, pedig amikor utoljára itt jártam, ez hagyta a legmaradandóbb élményeket. Ráadásul az új hajóhintát is kihagytuk, pedig az se tűnt rossznak. Sebaj, majd az ha új helyére költözik a vidámpark, lesz miért kimenni megint.

Érdekes módon a pamacs volt a legnagyobb beruházás. De nem sajnálom. Az első pamacsolás után rögtön kiderült, hogy simábbra bírom így borotválni a pofámat a fújós-habos-kézzelkenős megoldásnál. Pedig a borotva akkor még maradt a vacak eldobhatós műanyagnyelű.
Kezdetben azért érezni lehetett, hogy nem szintetikus cucc, hanem valódi borz. Voltak némi animális jegyek. De szerencsére pár használat után szertefoszlott a görényszag.

Borotvaszappan a 100 Ft-os boltból. Fenőszíjnak egy katonai öv a military shopból. Pamacsáztató bögre ajándékba Öcsitől.

És most megjött az élezésből a gyönyörű kés. Ez az Ecseri használtcikk piacon lett az enyém némi alkudozás árán. A kezdő ár harmadára redukálásában sokat segített a kecskeméti KGST piacon szerzett tapasztalat.

Semmi nem állhat az útjába, hogy este végre rendesen összekaszaboljam magam. Kíváncsian várom, milyen érzés lesz a hideg pengét a nyakamhoz érinteni.

Azt mondta, most inni fogunk, és vizespoharakat vett elő, meg egy üveg vodkát.
Aztán teletöltötte.

Először azt hittem, ez most valami trükk, mondjuk rögtön vodka-toniknak van bekeverve vagy ilyesmi. De nem. Az oroszok ilyenek. Egyenesek, őszinték, megmondják hogy mi lesz. És ha csinálnak valamit akkor azt izomból, teljes erőbedobással csinálják. Ott állt előttem két deci vodka tisztán. Kezdtem rosszat sejteni.

Ittunk.
Panaszkodott, hogy itt nincs olyan savanyú uborka mellé mint otthon. Mert itt Magyarországon más az íze, a hazai finomabb.

A második körnél kiürült az üveg, kérdés nélkül elővett még egyet.

Nem igazán emlékszem, hogy kerültem haza. A fejem irgalmatlanul fáj, olyan mintha a szemeimet belülről akarná valami kinyomni az üregéből.

Öreg vagyok én már ehhez.

A Manga Cowboyban kapható csípős csirkeszárnyról az interneten legendákat mesélnek.
Hogy annyira csípős, hogy azt már nem lehet megenni.
Szóval ki kellett próbálni.

A pincér néni kedves, felszolgálás pazar, jópofa ferde tányérokon jött a cucc. Még egy kis tál citromos vizet is kaptunk, hogy a szószos kezünket legyen miben leöblíteni.

A csirkeszárnyról viszont nem mondhatok sok jót. Csípett rendesen, azzal nem volt baj, összerántotta az orromban a taknyot, meg megizzasztott.

De én arra számítottam, hogy valami csilis szmötyivel bekenik a szárnyakat és úgy sütik ki. Én legalábbis így szoktam itthon. De nem, a már kisütött szárnyakat mártották bele valamilyen barbecue szószba. Ráadásul nem sajnálták, tocsogott rendesen. Még ez sem lett volna probléma, de a szósz íze szörnyű volt. Olyan műanyag, túl sós és savanykás, a csirkéhez egyáltalán nem passzolt. És ezen sajnos semmilyen csípés nem tudott segíteni.

Nekem ez hatalmas csalódás volt. Ezt úgy látszik nem azért nem bírják megenni mert annyira erős, hanem mert annyira szar az íze.

Bár lehet velem van a hiba, kóstoltam már pár BBQ szószt és még egyik sem ízlett.
A hely és a felszolgálás 9/10, a csípés 8/10, az íze 2/10.

Visszamenni érdemes, de messze kerülni fogok bármilyen kaját ahol az étlapon BBQ szósz is szerepel.

A Bodrog ártér gyönyörű, de csak sajnos kizárólag tavasszal van olyan vízállás, hogy ott evezni lehessen. Ebből aztán probléma adódott.

Azzal nincs gond, hogy a meteorológia hajnalra -2, a vízhőmérsékeletre pedig 10 °C-t mondott. Legalább majdnem megdőlt a hidegrekord. A Júlia-alpokban sátoroztam már sokkal hidegebb időben is. Az evezéssel sincs gond, 2 nadrág - 2 pulóver - túrabakancs - kötött sapka, a többit meg kipótolja a Jagermeister. Hiszen Rocker komám is megmondta: nincs rossz időjárás, csak nem megfelelő öltözet.

A gond még csak nem is az volt, hogy a fönti szerelésben olyan hihetetlen béna, amatőr módon sikerült beborulni, ahogy a már csaknem másfél évtizedes vizitúra pályafutásom alatt soha. A túrakenut aránylag hamar kitaszigáltuk partközelbe, és a szerte úszó cuccok is maradéktalanul meglettek. A visszafordítás és vízkiborítás érdekes volt mellközépig a vízben állva úgy, hogy közben térdig sűlyedtünk a lágy iszapba.

A horror akkor kezdődött amikor a parton a vizes ruháktól megszabadulva akartam a nagy ijedségre pisálni egy kiadósat és kiderült, hogy nincs mivel. A pöcsöm nem egyszerűen összehúzódott, hanem gyakorlatilag eltűnt. Zacsistól. Na ez ijesztő dolog volt.

Innen már csak néhány folyamkilóméter evezés egy szál esőköpenybe burkolózva, és máris a kempingben voltunk, ahol jöhetett volna egy átmelegítő zuhanyozás. Hamar kiderült hogy ebből csak frissítő zuhany lesz, mivel a melegvizet a vizesblokk tetején lévő fekete vashordónak kellett volna szolgáltatnia. Hehe.

Ezután pedig eleredt az eső, és másnap délelőttig zuhogott ránk.

Most itthon a sátor a nappaliban felverve szárad, a vizet kapott cuccok a kádban ázva szabadulnak meg a hínárszagtól és az iszap maradékától, és már a szerszámom is visszanyerte az üzemi méretét.

Mindezt összevetve szép túra volt.



"- Kimostatok?
- Ki bazmeg. Csak a program megakadt az öblítésnél"

Ismét csapatépítő disznókivégző nap volt Jánoshalmán.

Az első esti felvezető bográcsban főtt kakaspörkölt után másnap reggel következett a két szerencsétlen jószág lemészárlása.



A házigazda elektromos disznóagyonbaszó villanycsipeszét látva rögtön új érintésvédelmi kategóriát kellett bevezetni: IP -1-1 (Bekapcsoláskor minden 5 méteres körzeten belül tartózkodót megráz.)

Végül azért a védőitalnak köszönhetően sikerült megúszni mindenkinek komolyabb áramütés nélkül.
Innentől rutin, délután kettőre a husik zacsiban figyeltek, a hurka-kolbász betöltve, a sonka besózva.
Vasárnap birkasimogatás és tyúkinzultálás a tanyán, aztán haza.



A javak szétosztásánál sikerült lecsapni egy csülökre meg pár körömre. Most, hogy már itt figyelnek a fagyasztóban, minden éjjel római tálban sült, sörben pácolt csülökkel álmodok.

Egyre jobban kedvelem a falusi turizmust.

"Bóbita Bóbita táncol
Körben az angyalok ülnek
Békahadak fuvoláznak
És Nicole Kidman disznót vág"

Tegnap a Kedves Öreg Hölgy főzött finom pâté-t, énekelt, játszott a hájharmónikáján, és megtanított a titokra, hogy hogyan lehet kell álló dákóval pisilni.

Ezek a látogatások olyanok a szürke hétköznapokban, mint mikor mazsolát találunk a kalácsban.

"- ... Miért, hová mész?
- Kozmetikushoz.
- Kozmetikushoz? Minek mész te kozmetikushoz?
- Hogy még szebb és még kívánatosabb legyek.
- Miért, a kozmetikus ki tudja növeszteni a hajad?"

Amikor Rocker komámmal és Yo!kkával laktam együtt, volt egy olyan háziszabály, hogy vetésforgó elven mindenki sorban beteheti a szívének kedves zenéjét, a többiek meg nem tépik ki sikongatva a magnóból, hanem ha kell fogat összeszorítva, de végighallgatják.

Ez így egy egész érdekes sztorit adott ki egy rockerrel és egy rapperrel együttélve.
Sikerült örökre meggyűlölni a 2 Live Crew-t, 2-Pac-et, Public Enemy-t, Snoop Dogg-ot, és az összes többi buzi rappert. Viszont örök szerelemre gyúltam a rockzene iránt.

De mint minden sztori, ez se tisztán fekete vagy fehér. Ott volt például Rocker nagy kedvence, a Police-től a Roxanne. Na ez a szám volt az amit utáltam. Stinget jó zenésznek tartom, de amikor fejhangon visítani kezdte, hogy "Roxanne, you don't have to put on the red light..." akkor rángatózni kezdett a szemöldököm.

Soha nem gondoltam volna, hogy ez a szám valaha is bárki előadásában mosolyt fog csalni az arcomra. Ezidáig.

Most jöjjön a másik szál a sztoriban. Ha megkérdezik, akkor tuti, hogy azt mondanám gyűlölöm a musicaleket. De aztán eszembe jut mondjuk a Táncos a sötétben, a Rocky Horror Picture Show, vagy a Karácsonyi lidércnyomás. Szóval utálom, gyűlölöm, nem-nem-soha, de azért már láttam olyat ami felkerült a kedvenc filmek listájára.

Most pedig végre megnéztem a Moulin Rouge-t. Ezzel összeér a két szál, ez musical, és az egyik legjobb betétdala a Roxanne. Ez a film nem a történet miatt zseniális. Hanem ahogy megjeleníti azt. Beszippant a képi világ, az egész egy nagy másfél órás LSD trip. A zenék pedig teljesen átértékeltetik néhány eddig kevésbé díjazott számról a véleményem.

Szóval most már kénytelen vagyok beismerni: Van jó musical, és a Roxanne is ott van. Csak tudni kell feltálalni.

"Ez történet egy időről, egy helyről, és emberekről szól. De mindenek előtt a szerelemről. Az örökké tartó szerelemről."

Azt mondja ma a boltban a főnök: Most vegyél gyertyát, mert halottak napja alkalmából akciósan adjuk.
Vettem is egy egész doboz NGK BPR6ES-t, meg légszűrőt is. Kihagyhatatlan ajánlat volt.

Valamint boldog szülinapot a szülinaposoknak.

Már rég nem volt ilyen, szinte el is felejtettem milyen ez.

A hétvégén Mindszenten a helyi motoros banda klub tagjaival toltunk át egy éjszakát. Bőrdzseki, befont szakállak, dupla tarkóredő, Nagymagyarország fityegő a slusszkulcsokon, sör, nyárson sült birka és rock hajnalig. Röviden ez volt.

Azon pedig könnyekig hatódtam meg, hogy a cirka 30 pokol angyalából vagy öten kapásból megismertek, páran pedig bemutatkozásnál az mondták:
- Ja, te vagy az. Már hallottam rólad.
Persze, Fuci mindig nagy mesélő volt. Most meg annak ellenére, hogy soha nem volt motorja, tiszteletbeli tag egy olyan bandában ahova csak egyöntetű meghívással lehet bekerülni. Jellemző rá. :)

Jó volt a régi arcokat újra látni, meg újakkal megismerkedni.

Poltergeist lakik a konyhában, most már tuti.

A múltkor egy üveg fedő ugrott le a falra szerelt fedőtartóból anélkül, hogy bári hozzáért volna. Megnéztem a többi fedőt, állnak mint Katiban a gyerek. Ennek is legalább 10 centi magasra kellett ugrani, mert kb. ekkora a fém izé ami a helyén tartja.

Ezt még betudtam egy egyszeri anomáliának. Van ilyen.

De most meg a polcról levetette magát a sótartó bödön. Csak úgy, hirtelen, teljesen stabil állapotból. A tökéletesen vízszintes polcról a fél kilós bödön. Misztikus.

Ha ez sokáig így megy, és sorban öngyi lesz minden törékeny cucc a konyhában akkor ördögűzőt hívok, az kurvaisten.